Eredmények
A TAMOP 5.5.6-08/2-2008-0007 „Mert mindenki fogyasztó – Tájékoztató kampány a Közép-dunántúli Régióban” program keretében megvalósult eredmények:
- 180 regisztrált fogyasztóvédelmi tanácsadás
- Honlapunkon keresztül elérhető a fogyasztóvédelmi fórum
- 34 lelkes érdeklődő akkreditált fogyasztóvédelmi képzésben részesült
- Elkészült 12 óravázlat fogyasztóvédelmi témában a középiskolás korosztály részére
- Veszprém megye hét középiskolájának 332 diákja mintaóra keretében került közelebb a fogyasztóvédelem témaköréhez
- Szakmai konzultációs fórumainkon megközelítőleg 90 szakember vett részt a Békéltető Testületek, a fogyasztóvédelemben érintett hatóságok képviselői és a civil szakértők köréből
- Lakossági akciónapjainkon a megye 12 településén 552 főt értünk el aktívan
- 111 civil szervezetet tájékoztattunk a fogyasztóvédelem, a tudatos fogyasztás és a érdekképviselet összefüggéseiről
- Hasznos és praktikus kiadványokat készítettünk a lakosságnak
- A legérdekesebb fogyasztóvédelmi témákat a helyi televízió kisfilmek formájában dolgozta fel
- A program ideje alatt 66 sajtómegjelenést regisztráltunk
- A közvéleménykutatások tanúsága szerint Veszprém megye lakosságának fogyasztóvédelmi tudatossága mérhető módon növekedett
- Fogyasztói kérdésem van? Hová fordulhatok panaszaimmal? - elkészült adatbázisunk, mely segítséget nyújt a kérdés megoldásában
Ha ezek közül bármilyen témában bővebb információra van szükséged, vagy szeretnél saját példányt a kiadványokból, keresd Kiss Renáta programvezetőt a renata [at] csalan [dot] hu címen, vagy az Egyesület elérhetőségein.
MERT MINDENKI FOGYASZTÓ - TÁJÉKOZTATÓ KAMPÁNY A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN
(TAMOP-5.5.6-08/2-2008-0007)
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Közreműködő szervezet:
ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
1134 Budapest, Váci út 45. „C” épület
Ötletek
- Zöld tippek
- Környezeti nevelés
- Biokerti tippek
- Tervezd meg Te is a kerted!
- Nevelj Te is palántát!
- Alakíts ki vetésforgót!
- Jó és rossz szomszédok
- Ágyások kialakítása
- Ásás helyett
- Vetési tippek
- Előveteményezhetsz
- A lemosó permetezésről
- Készíts komposztot!
- Hogyan ültesd a bogyósokat?
- A talajtakarásról
- Sárgalapot a kártevőknek!
- El a csigákkal!
- A kerti utakért
- Lyukas levelek ellen
- Védőnövények a veteményesben
- Gyűjtsd Te is az esővizet!
- Csalánlé készítése
- Védekezz fahamuval!
- Ritkítás, egyelés
- Vakondok a biokertben
- Puszpángveszély
- Levéltetvek
1% - Köszönjük!
Köszönjük, hogy ránk gondoltál 1%-od felajánlásakor. Ez nekünk 134.000 Ft-ot jelentett 2020-ban, melyet éghajlatbarát megoldások átadására fordítottunk.
1% felajánlás
Adód 1%-ával hozzájárulhatsz egyik legnépszerűbb kiadványunk a
B, mint befőzés - ez csak természetes!
újra kiadásához!
Amint megjelenik, kérd tőlünk a Te példányodat!
A felajánlásodat ez úton is köszönjük!
Adószámunk: 18925238-1-19
Belépés
- Aktuális
- Tarts velünk!
- Helyit?
- Tőlük vásárolhatsz
- Bagyura Ferenc
- Biogold Natur Kft.
- Boroszlán Kertészet
- Bésán János
- Böjte Tiborné
- Csíki Zsolt
- Frank János
- Frecot Emese
- Gusztos Sándor
- Heinbach Szilvia
- Ivácson Attila
- Kovácsné Hajni
- Kun Lászlóné
- Lang Zsusska
- Legeza József
- Lukacsics Mónika - Pinky
- Molnár Mária Szoc.szöv.
- Rajhonáné Falvassy Dóra
- Somodi Edit
- Szabó Bálint
- Szent Kinga Éléstára
- Sárkány Zsuzsa
- Takács Ferenc
- Rákos Margit
- Volf Tibor
- Polgárné Erika
- Kéri Márta
- Recepttár
- Mitől helyi?
- Miért vegyek helyit?
- Vásároljunk közösségben!
- Tőlük vásárolhatsz
- Ötletek
- Zöld tippek
- Környezeti nevelés
- Biokerti tippek
- Tervezd meg Te is a kerted!
- Nevelj Te is palántát!
- Alakíts ki vetésforgót!
- Jó és rossz szomszédok
- Ágyások kialakítása
- Ásás helyett
- Vetési tippek
- Előveteményezhetsz
- A lemosó permetezésről
- Készíts komposztot!
- Hogyan ültesd a bogyósokat?
- A talajtakarásról
- Sárgalapot a kártevőknek!
- El a csigákkal!
- A kerti utakért
- Lyukas levelek ellen
- Védőnövények a veteményesben
- Gyűjtsd Te is az esővizet!
- Csalánlé készítése
- Védekezz fahamuval!
- Ritkítás, egyelés
- Vakondok a biokertben
- Puszpángveszély
- Levéltetvek
- Csalánról





