Azt hallottam én a téren, Ökovásár jövő héten!

Az eddigi éveket felülmúló, programokban, látvány-, áru- és programkínálatban gazdag vásári forgatagra számíthatnak mindazok, akik ellátogatnak szeptember 25-én az Óváros térre a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület nagysikerű programjára, a X. Ökovásárra.
A beharangozónak megfelelően a rendezvény pirkadattól alkonyatig tart. Mindenkit várunk szeretettel 9.00 órakor kezdődő vásári megnyitónkra, melyen közreműködnek a Honvéd Bakony Táncegyüttes táncosai, akiknek a talpalávalót a Kőris zenekar húzza. A délelőtti órákban Kolti Helga színművésznő kalauzolja a vásárba érkezőket, ahol több mint 50 kiállító – helyi- és biotermelő, valamint kézműves – várja vásárlóit, lesz még tombolasorsolás, Töksacc, kikiáltó – mondja Szalay Tímea, a Csalán Egyesület elnöke.
Délután játszhatnak gyermekek és felnőttek egyaránt. Ötletben e téren nincs hiány, így roppant szórakoztató élményben lesz része mind a játékban részvevőknek, mind a közönségnek. Természetesen sorsolunk idén is Ökokast, Tökárverünk, majd kora estétől Szőke András és Bede Róbert társaságában kalandozhatunk a helyi ízek zamatainak világában. Aki aktív részese lesz a napnak, ételkupont kap, amit beválthat a téren sparhertek tüzének melegétől rotyogó ételek bármelyikére. Készül húsos, húsmentes étel egyaránt. A megmérettetésre vállalkozó önkéntes szakácsainknak egy feladata lesz: csakis környékbeli ízeket varázsolhatnak a fazekakba – árulta el Ring Júlia, az egyesület kommunikációs munkatársa.
Lesz még étel-ital, zöldség-gyümölcs, sör-bor-pálinka, móka, kacagás, népzene, színészek, versmondók, képzőművészek, kézművesek, játék, főzés, kóstolás, mulatság, vidámság, további programok gyerekeknek, s felnőtteknek. Érdemes tehát kisétálni szombaton a város főterére, ahol színvonalas helyi gasztronómiai és kulturális programokkal színesíti meg hétvégénket a Csalán Egyesület. Ráhangolódásként pedig ajánljuk a www.okovasar.hu oldalon való barangolást.
Részletes program:
9.00: MEGNYITÓ
9.30: KOLTI HELGA, a délelőtt háziasszonya
11.00: DIÓTÖRŐ gyerekeknek
11.30: TOMBOL A HELYI
12.00: HELYI RÍMEK
14.00: LOPÓVERSENY
15.00: BIONÓZI
16.00 TÖKÁRVERÉS
16.30: ÖKOKAS sorsolás
17.00: SZŐKE ANDRÁS és BEDE RÓBERT – HELYI ÍZEK ZAMATA
További információ:
Szalay Tímea, timi [at] csalan [dot] hu, 88/578-390, 06/30/946-06-58
1% - Köszönjük!
Köszönjük, hogy ránk gondoltál 1%-od felajánlásakor. Ez nekünk 134.000 Ft-ot jelentett 2020-ban, melyet éghajlatbarát megoldások átadására fordítottunk.
1% felajánlás
Adód 1%-ával hozzájárulhatsz egyik legnépszerűbb kiadványunk a
B, mint befőzés - ez csak természetes!
újra kiadásához!
Amint megjelenik, kérd tőlünk a Te példányodat!
A felajánlásodat ez úton is köszönjük!
Adószámunk: 18925238-1-19
Belépés
- Aktuális
- Tarts velünk!
- Helyit?
- Tőlük vásárolhatsz
- Bagyura Ferenc
- Biogold Natur Kft.
- Boroszlán Kertészet
- Bésán János
- Böjte Tiborné
- Csíki Zsolt
- Frank János
- Frecot Emese
- Gusztos Sándor
- Heinbach Szilvia
- Ivácson Attila
- Kovácsné Hajni
- Kun Lászlóné
- Lang Zsusska
- Legeza József
- Lukacsics Mónika - Pinky
- Molnár Mária Szoc.szöv.
- Rajhonáné Falvassy Dóra
- Somodi Edit
- Szabó Bálint
- Szent Kinga Éléstára
- Sárkány Zsuzsa
- Takács Ferenc
- Rákos Margit
- Volf Tibor
- Polgárné Erika
- Kéri Márta
- Recepttár
- Mitől helyi?
- Miért vegyek helyit?
- Vásároljunk közösségben!
- Tőlük vásárolhatsz
- Ötletek
- Zöld tippek
- Környezeti nevelés
- Biokerti tippek
- Tervezd meg Te is a kerted!
- Nevelj Te is palántát!
- Alakíts ki vetésforgót!
- Jó és rossz szomszédok
- Ágyások kialakítása
- Ásás helyett
- Vetési tippek
- Előveteményezhetsz
- A lemosó permetezésről
- Készíts komposztot!
- Hogyan ültesd a bogyósokat?
- A talajtakarásról
- Sárgalapot a kártevőknek!
- El a csigákkal!
- A kerti utakért
- Lyukas levelek ellen
- Védőnövények a veteményesben
- Gyűjtsd Te is az esővizet!
- Csalánlé készítése
- Védekezz fahamuval!
- Ritkítás, egyelés
- Vakondok a biokertben
- Puszpángveszély
- Levéltetvek
- Csalánról