Csalántól zöldül a Rózsa
Újra Csalános a Rózsa. Újabb öt iskolai foglalkozás a környezetvédelem jegyében. Újabb együttműködés Veszprém város önkormányzata és a Csalán Egyesület között. S mindennek köszönhetően újabb 360 gyerek kapott zöld utat!
Öt alkalomból álló iskolazöldítő foglalkozás-sorozat megvalósításában működik együtt Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Csalán Egyesület. A tavasztól ősz végéig tartó programsorozat során a Rózsa, a Dózsa, a Kossuth, a Padányi valamint a Simonyi Általános Iskolák felső tagozatosaihoz látogatnak el környezeti nevelőink.
"Veszprém városának meghatározó rétege az általános iskolás diákság, hiszen ők lesznek azok, akik környezettudatos felnőtté válva tudnak vigyázni környezetünkre, egyben városunk fenntarthatóságára is. Így különösen örülünk annak, hogy a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesülettel együttműködve a gyakorlatban is megvalósítható zöld ismereteket sajátítanak el tanulóink.” – nyilatkozta a sajtótájékoztatón Némedi Lajos alpolgármester.
„A 7. és 8. osztályos tanulók gondolkodását igyekszünk zöldebbé, tudatosabbá formálni, így a Rózsa Úti Általános Iskola mellett valamennyi iskolát tekintve 360 diák kap interaktív tanórák keretén belül olyan információkat, melyeket a tudatos környezeti magatartásról, az éghajlatváltozásról és annak hatásairól, valamint az ökológiai lábnyomszámítás rejtelmeiről tudni érdemes. A foglalkozások célja, hogy a gyerekek a mindennapokba beépíthető zöld praktikákat elsajátítsák és elkötelezetten, saját felelősségük tudatában tegyenek a környezetvédelemért, közös jövőnkért.” – mondta Dr. Szalay Tímea, egyesületünk elnöke.
„Diákjainknak a foglalkozások alkalmával A hülyeség kora c. elgondolkodtató, az éghajlatváltozás várható következményeit mozgalmas képkockákkal bemutató, meglehetősen megdöbbentő filmet nézhették meg, majd a hozzá kapcsolódó Változtass! c. foglalkoztató füzet áttanulmányozásával rögzítették a gondolatokat. Forgószínpadszerűen haladtak, így volt alkalmuk ökológiai lábnyomuk meghatározására, kiszámolására is. Örömmel vettük a Csalán Egyesület kezdeményezését és nagy lelkesedéssel engedtünk teret az újabb zöldítő gondolatok áramlásának.” – tette hozzá Sándor László, a Rózsa Úti Általános Iskola igazgatója.
A zöldítés ezzel még nem ér véget. Mind az 5 általános iskola foglalkozásokon részt vett 7. és 8. osztályos tanulója rajzpályázaton vehet részt, melynek témája a takarékosság, az energiatakarékos otthonról alkotott kép, a „zöld” hétköznapok. A pályázaton érdemes minden nebulónak elindulnia, hiszen iskolánként 1-1 bicikli, sátor, hátizsák, hálózsák, illetve társasjáték lehet méltó jutalma annak, aki művében leginkább átadja az energiatakarékosság, környezetvédelem jelentőségét, lehetőségeit.
1% - Köszönjük!
Köszönjük, hogy ránk gondoltál 1%-od felajánlásakor. Ez nekünk 134.000 Ft-ot jelentett 2020-ban, melyet éghajlatbarát megoldások átadására fordítottunk.
1% felajánlás
Adód 1%-ával hozzájárulhatsz egyik legnépszerűbb kiadványunk a
B, mint befőzés - ez csak természetes!
újra kiadásához!
Amint megjelenik, kérd tőlünk a Te példányodat!
A felajánlásodat ez úton is köszönjük!
Adószámunk: 18925238-1-19
Belépés
- Aktuális
- Tarts velünk!
- Helyit?
- Tőlük vásárolhatsz
- Bagyura Ferenc
- Biogold Natur Kft.
- Boroszlán Kertészet
- Bésán János
- Böjte Tiborné
- Csíki Zsolt
- Frank János
- Frecot Emese
- Gusztos Sándor
- Heinbach Szilvia
- Ivácson Attila
- Kovácsné Hajni
- Kun Lászlóné
- Lang Zsusska
- Legeza József
- Lukacsics Mónika - Pinky
- Molnár Mária Szoc.szöv.
- Rajhonáné Falvassy Dóra
- Somodi Edit
- Szabó Bálint
- Szent Kinga Éléstára
- Sárkány Zsuzsa
- Takács Ferenc
- Rákos Margit
- Volf Tibor
- Polgárné Erika
- Kéri Márta
- Recepttár
- Mitől helyi?
- Miért vegyek helyit?
- Vásároljunk közösségben!
- Tőlük vásárolhatsz
- Ötletek
- Zöld tippek
- Környezeti nevelés
- Biokerti tippek
- Tervezd meg Te is a kerted!
- Nevelj Te is palántát!
- Alakíts ki vetésforgót!
- Jó és rossz szomszédok
- Ágyások kialakítása
- Ásás helyett
- Vetési tippek
- Előveteményezhetsz
- A lemosó permetezésről
- Készíts komposztot!
- Hogyan ültesd a bogyósokat?
- A talajtakarásról
- Sárgalapot a kártevőknek!
- El a csigákkal!
- A kerti utakért
- Lyukas levelek ellen
- Védőnövények a veteményesben
- Gyűjtsd Te is az esővizet!
- Csalánlé készítése
- Védekezz fahamuval!
- Ritkítás, egyelés
- Vakondok a biokertben
- Puszpángveszély
- Levéltetvek
- Csalánról



