Kiállítókat várunk! – a X. Ökovásár következik!

Emlékszel, tavaly milyen sokan voltunk!? Bízunk benne, az idei év szeptember hónapjának harmadik hétvégéjét is jó kedvében találjuk, és az őszi időjárás ismét keblére ölel minket, hogy minél többen ellátogathassanak hozzánk Veszprémbe, az Óváros térre.
Ebben a vásárban minden megtalálható, ami az egészséges táplálkozáshoz szükséges, mindez bio- és helyi termelők szíves kínálásával. Ezen felül kézművesek árulják portékáikat sok-sok program, játék adta móka és kacagás mellett.
Kiállítók figyelmébe:
Szeretnéd eladni? Megmutatni? Megkóstoltatni? Elmondani, hogy készül? S megtanítani erre másokat is? Akkor jelentkezz résztvevőnek, kiállítónak, vásározónak az immáron tizedik alkalommal megrendezésre kerülő, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Ökovásárba.
Hogy bio- vagy helyi termelőként árusíthass, a következő engedélyekkel kell rendelkezned:
- Legutóbbi biotermelői tanúsítvány
- Őstermelői igazolvány
- illetve minden, az árusításhoz kapcsolódó hivatalos irat, ami szükséges lehet.
A többit majd mi elintézzük! :-)
A férőhely limitált, ezért érdemes mihamarabb felkeresni bennünket! A vásáron az eddigiekhez hasonlóan asztallal rendelkező sátrat biztosítunk minden kiállítónak. A termelőknek a részvétel bár térítésmentes, kaució befizetése szükséges. A kaució összege 5000 Ft, melyet a vásárra való érkezéskor visszafizetünk a résztvevőknek.
Kérjük, a vásáron való részvételt jelezd egyesületünk valamely elérhetőségén (Tel:88-578-390, 88-443-450, e-mail: timi [at] csalan [dot] hu). A részvétel akkor válik érvényessé, ha a kaució beérkezik egyesületünkhöz akár csekken akár átutalással (bankszámlaszámunk: 11600006-00000000-02978495, Erste Bank)
A jelentkezési határidő: 2010. szeptember 3.
1% - Köszönjük!
Köszönjük, hogy ránk gondoltál 1%-od felajánlásakor. Ez nekünk 134.000 Ft-ot jelentett 2020-ban, melyet éghajlatbarát megoldások átadására fordítottunk.
1% felajánlás
Adód 1%-ával hozzájárulhatsz egyik legnépszerűbb kiadványunk a
B, mint befőzés - ez csak természetes!
újra kiadásához!
Amint megjelenik, kérd tőlünk a Te példányodat!
A felajánlásodat ez úton is köszönjük!
Adószámunk: 18925238-1-19
Belépés
- Aktuális
- Tarts velünk!
- Helyit?
- Tőlük vásárolhatsz
- Bagyura Ferenc
- Biogold Natur Kft.
- Boroszlán Kertészet
- Bésán János
- Böjte Tiborné
- Csíki Zsolt
- Frank János
- Frecot Emese
- Gusztos Sándor
- Heinbach Szilvia
- Ivácson Attila
- Kovácsné Hajni
- Kun Lászlóné
- Lang Zsusska
- Legeza József
- Lukacsics Mónika - Pinky
- Molnár Mária Szoc.szöv.
- Rajhonáné Falvassy Dóra
- Somodi Edit
- Szabó Bálint
- Szent Kinga Éléstára
- Sárkány Zsuzsa
- Takács Ferenc
- Rákos Margit
- Volf Tibor
- Polgárné Erika
- Kéri Márta
- Recepttár
- Mitől helyi?
- Miért vegyek helyit?
- Vásároljunk közösségben!
- Tőlük vásárolhatsz
- Ötletek
- Zöld tippek
- Környezeti nevelés
- Biokerti tippek
- Tervezd meg Te is a kerted!
- Nevelj Te is palántát!
- Alakíts ki vetésforgót!
- Jó és rossz szomszédok
- Ágyások kialakítása
- Ásás helyett
- Vetési tippek
- Előveteményezhetsz
- A lemosó permetezésről
- Készíts komposztot!
- Hogyan ültesd a bogyósokat?
- A talajtakarásról
- Sárgalapot a kártevőknek!
- El a csigákkal!
- A kerti utakért
- Lyukas levelek ellen
- Védőnövények a veteményesben
- Gyűjtsd Te is az esővizet!
- Csalánlé készítése
- Védekezz fahamuval!
- Ritkítás, egyelés
- Vakondok a biokertben
- Puszpángveszély
- Levéltetvek
- Csalánról