Maradj Te is önkéntes!

A Csalán Egyesület által koordinált Veszprém Megyei Önkéntes Centrum működése záró szakaszába lépett. A programot értékelő, záró rendezvény alkalmával adtak összefoglalót az Önkéntes Centrum elmúlt egy évben történt eseményeiről, sikereiről. A délelőtti konferencia során szó esett az Önkéntesség Európai Évéről, illetve arról, hogy a hivatalos évet követően milyen jövő vár a témára.
Az ország szinte összes megyéjében elindult Önkéntes Centrumhoz hasonlóan Veszprém megyében is az önkéntesség népszerűsítése volt a célunk – közben pedig figyelemmel voltunk arra, hogy a megye több pontjára is eljusson a tájékoztató tevékenységünk, így Ajkán, Pápán és Nagyvázsonyban is volt szakértőnk.
Az önkéntesség terjesztése a 2010-es év elején még szélmalom-harcnak tűnt, de utána felgyorsultak az események: az, hogy 2011. az Önkéntesség Európai Éve lett, nagyban segítette a tájékoztatási tevékenységeket.
Az Önkéntes Centrum műhelyfoglalkozások, képzések, tapasztalatcserék szervezésével segítette a megyében érdeklő szervezeteket. Kezdetben csak civil szervezetek voltak ezek résztvevői – majd 1,5 év alatt az intézmények és az önkormányzatok is érdeklődni kezdtek a téma iránt.
Régi társadalmi gyökere van annak, hogy az emberek segíteni akarnak. Az önkéntesség egy olyan terep, ahol megélhetjük a személyiségünk azon részét is, mely esetleg a hétköznapokban rejtve marad: van, aki gyermekkori álmát valósítja meg azzal, hogy olyan önkéntes tevékenységet vállal, mely távol esik a foglalkozásától, és vannak, akiknek egyszerűen elegük van az emberekből – ezért jelent jó élményt számukra, ha egy kutyamenhelyen segíthetnek. Ráadásul az önkéntesség független a társadalmi helyzettől – az idejét bárki fel tudja ajánlani.
Az önkéntességben az a fontos, hogy élvezzük a tevékenységet, amelyre az időnket áldozzuk – ezzel megtalálhatjuk a módját, hogy a lehető legkevesebb időt töltsük közömbös állapotban. Azoknak lehet jó ötlet önkéntességet vállalni, akik szeretik, ha felfedezhetnek, kipróbálhatnak dolgokat, vagy azoknak, akik valami hasznos elfoglaltságot keresnek. Az önkéntességet ne munkának tekintsük, inkább egy kellemes és közben hasznos elfoglaltságnak.
A Veszprém Megyei Önkéntes Centrum által bevont önkéntesek kb. 6.000 munkaórán keresztül végeztek valamilyen önkéntes tevékenységet különböző szervezeteknél a megyében – ha ezt felszorozzuk egy 1.000 Ft-os órabérrel, az azt jelenti, hogy az önkéntesek legalább 6 millió forintnyi feladatot láttak el. A tevékenységük közösségépítő hatása azonban ennél jóval nagyobb volt.
Októberben a megye több helyszínén szerveznek Önkéntes Klubokat, ahol ki lehet próbálni az önkéntességet.
1% - Köszönjük!
Köszönjük, hogy ránk gondoltál 1%-od felajánlásakor. Ez nekünk 134.000 Ft-ot jelentett 2020-ban, melyet éghajlatbarát megoldások átadására fordítottunk.
1% felajánlás
Adód 1%-ával hozzájárulhatsz egyik legnépszerűbb kiadványunk a
B, mint befőzés - ez csak természetes!
újra kiadásához!
Amint megjelenik, kérd tőlünk a Te példányodat!
A felajánlásodat ez úton is köszönjük!
Adószámunk: 18925238-1-19
Belépés
- Aktuális
- Tarts velünk!
- Helyit?
- Tőlük vásárolhatsz
- Bagyura Ferenc
- Biogold Natur Kft.
- Boroszlán Kertészet
- Bésán János
- Böjte Tiborné
- Csíki Zsolt
- Frank János
- Frecot Emese
- Gusztos Sándor
- Heinbach Szilvia
- Ivácson Attila
- Kovácsné Hajni
- Kun Lászlóné
- Lang Zsusska
- Legeza József
- Lukacsics Mónika - Pinky
- Molnár Mária Szoc.szöv.
- Rajhonáné Falvassy Dóra
- Somodi Edit
- Szabó Bálint
- Szent Kinga Éléstára
- Sárkány Zsuzsa
- Takács Ferenc
- Rákos Margit
- Volf Tibor
- Polgárné Erika
- Kéri Márta
- Recepttár
- Mitől helyi?
- Miért vegyek helyit?
- Vásároljunk közösségben!
- Tőlük vásárolhatsz
- Ötletek
- Zöld tippek
- Környezeti nevelés
- Biokerti tippek
- Tervezd meg Te is a kerted!
- Nevelj Te is palántát!
- Alakíts ki vetésforgót!
- Jó és rossz szomszédok
- Ágyások kialakítása
- Ásás helyett
- Vetési tippek
- Előveteményezhetsz
- A lemosó permetezésről
- Készíts komposztot!
- Hogyan ültesd a bogyósokat?
- A talajtakarásról
- Sárgalapot a kártevőknek!
- El a csigákkal!
- A kerti utakért
- Lyukas levelek ellen
- Védőnövények a veteményesben
- Gyűjtsd Te is az esővizet!
- Csalánlé készítése
- Védekezz fahamuval!
- Ritkítás, egyelés
- Vakondok a biokertben
- Puszpángveszély
- Levéltetvek
- Csalánról