„Olyan világban élünk...”

Mi következik ebből? Lehet, hogy az epres joghurtban nincs is eper? De akkor mi van benne? Megtudhatják a 2010. január 21- én, csütörtökön 18.00 órakor a Lovassy László Gimnázium 101-es termében, a Csalán Egyesület szervezésében, hat alkalommal megrendezére kerülő előadássorozaton.

Most induló előadássorozatunkban szemügyre vesszük korunk jellemzőit, és konyhánkat, egészségünket érintő problémákra keressük a lehetséges válaszokat. Megvizsgáljuk a miérteket, végigkövetjük a világ, a társadalom átalakulását, az ipar fejlődését, és ezek hatását a mindennapjainkra, egészségünkre.

Megváltozott a világ, életünk központi része a fogyasztás lett. Fogyasztói társadalomban élünk. Már nem termelünk, semmit nem állítunk elő a magunk vagy családunk számára. A rendszer, amelyben élünk más, mint régen, természetes tehát, hogy alkalmazkodnunk kell hozzá. A fogyasztás önmagában nem volna probléma, ám ami valóban aggasztó, az az, hogy az ehető és ehetetlen határa megszűnőben, a „táplálék” már nem okvetlenül táplál, legtöbbször csak „töltelék”.

Az élelmiszeripar hatalmas befolyást gyakorol az életünkre, csaknem minden étkezésnél találkozunk a produktumaival. „Az vagy, amit megeszel” – tartja a régi mondás. Korunk bizonyos értelemben az egyetemes bizalom időszaka: megbízunk, meg kell bíznunk a különböző szolgáltató rendszerekben, amelyektől függ az életünk, el kell hinnünk, hogy a felkészült szakemberek a legjobbat adják a pénzünkért. Az élelmiszer kérdésköre pedig, különösen érzékeny terület, hiszen ez döntő módon befolyásolja az egészégi állapotunkat, közérzetünket.

Kiábrándítónak tűnhet, de az élelmiszeripar döntő szempontja nem a fogyasztó egészsége, hanem (éppúgy, mint bármely más szegmense a termelésnek) a bevételre koncentrál. Az élelmiszer gyártója nem okvetlenül gonoszságból teszi ezt, hanem mert egy olyan gazdasági rendszer részese ő is, ahol – úgy tűnik – csak így lehet megmaradni. A gyártó úgy gondolkodik, ha ma nem teszi meg ő, holnap megteszi más, ő pedig lehúzhatja a rolót. A minél alacsonyabb költség és minél nagyobb bevétel érdekében pedig, hosszan eltartható, könnyen gyártható és kezelhető termékeket kell előállítania, hogy maximalizálhassa a profitot. Az élelmiszer-alapanyagok hasznos anyagai azok, amelyek leginkább romlandók, így aztán először ezeket kell „kiselejtezni” a leendő árucikkből: gyakorlatilag az ipar minden energiáját arra fordítja, hogy eltávolítsa gyártmányaiból a hasznosat, a tápanyagokat. Tengernyi szabadalmat nyújtanak be olyan élelmiszerekre, amelyek tökéletesen feleslegesek, mivel a szervezetnek egyáltalán nincs is szüksége rájuk. Ínycsiklandó ennivalóink legtöbbször csak imitált élelmiszerek, kalóriaszegények, zsír- és fehérjementesek. A „látszólagos” élelmiszerek e fajtáinak olyan összetevőkből kell állnia, amelyeknél a tápérték és az egészség huszadrendű szempont mindössze; a cél kizárólag az evés élvezete – de az korlátlanul. Mintha levegőt ennénk: a gyomrunk megtelik, de a szervezetünk valójában éhezik. A levegőhöz még valamilyen illúzióra szükség van, az eladhatóság érdekében - erről gondoskodik az íz. Az íz nyújtja azt az élvezeti értéket, amiért a vevő a tulajdonképpen haszontalan készítményeket mégis megveszi.

Ennek a látszat-világnak, ennek a (lidérces) álomnak mindenki részese, aki fogyasztó.

További információ: Ring Júlia, info [at] csalan [dot] hu, 88/578-390, 06/30/72-46-766