Zöldellő teremtésvédelmi gyerekvetélkedő indul
A Veszprémi Főegyházmegye a Csalán Egyesülettel együttműködve tanéven át tartó, 3 fordulós gyerekvetélkedőt hirdet a teremtett világ kincseinek, titkainak felfedezése mentén a természettel, egymással és Istennel való kiengesztelődés céljából.
A vetélkedőn 4 fős 4. osztályos csoportok indulhatnak a Veszprémi Főegyházmegye fenntartásában működő iskolákból. Minden csapatnak szüksége lesz felnőtt segítségre, aki rendelkezik okostelefonnal, és segít a gyerekeknek abban, hogy az elvégzett feladatokat dokumentálják és segítse beküldeni azt.
A három, csoportmunkára épülő gyakorlati feladat segítségével a gyerekek (esetenként családtagjaik bevonásával) együtt fedezik fel Isten teremtett világának szépségeit, titkait, majd a hat legsikeresebb csapat együtt élheti meg a nyár kalandjait egy egy hetes ingyenes fantasztikus nyári táborozás során.
A vetélkedő 1. fordulója már kiküldésre is került az érintett intézményekbe a jelentkezéshez szükséges információval együtt.
Az 1. forduló beérkezési határideje: 2024. január 12.
Amennyiben jelentkezni szeretne 4 fős gyerekcsapatábal az érintett intézmények valamelyikéből, vagy bővebb információért keresse a Veszprémi Főegyházmegye teremtésvédelmi megbízottját, Szalay Tímeát az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Tel: 06-30-946-0658, teremtesvedelem [at] veszpremiersekseg [dot] hu
A vetélkedővel kapcsolatos hírek, információk nyomon követhetők a Veszprémi Főegyházmegye (www.veszpremiersekseg.hu) illetve a Csalán Egyesület (www.csalan.hu) honlapján.
.
.
1% - Köszönjük!
Köszönjük, hogy ránk gondoltál 1%-od felajánlásakor. Ez nekünk 134.000 Ft-ot jelentett 2020-ban, melyet éghajlatbarát megoldások átadására fordítottunk.
1% felajánlás
Adód 1%-ával hozzájárulhatsz egyik legnépszerűbb kiadványunk a
B, mint befőzés - ez csak természetes!
újra kiadásához!
Amint megjelenik, kérd tőlünk a Te példányodat!
A felajánlásodat ez úton is köszönjük!
Adószámunk: 18925238-1-19
Belépés
- Aktuális
- Tarts velünk!
- Helyit?
- Tőlük vásárolhatsz
- Bagyura Ferenc
- Biogold Natur Kft.
- Boroszlán Kertészet
- Bésán János
- Böjte Tiborné
- Csíki Zsolt
- Frank János
- Frecot Emese
- Gusztos Sándor
- Heinbach Szilvia
- Ivácson Attila
- Kovácsné Hajni
- Kun Lászlóné
- Lang Zsusska
- Legeza József
- Lukacsics Mónika - Pinky
- Molnár Mária Szoc.szöv.
- Rajhonáné Falvassy Dóra
- Somodi Edit
- Szabó Bálint
- Szent Kinga Éléstára
- Sárkány Zsuzsa
- Takács Ferenc
- Rákos Margit
- Volf Tibor
- Polgárné Erika
- Kéri Márta
- Recepttár
- Mitől helyi?
- Miért vegyek helyit?
- Vásároljunk közösségben!
- Tőlük vásárolhatsz
- Ötletek
- Zöld tippek
- Környezeti nevelés
- Biokerti tippek
- Tervezd meg Te is a kerted!
- Nevelj Te is palántát!
- Alakíts ki vetésforgót!
- Jó és rossz szomszédok
- Ágyások kialakítása
- Ásás helyett
- Vetési tippek
- Előveteményezhetsz
- A lemosó permetezésről
- Készíts komposztot!
- Hogyan ültesd a bogyósokat?
- A talajtakarásról
- Sárgalapot a kártevőknek!
- El a csigákkal!
- A kerti utakért
- Lyukas levelek ellen
- Védőnövények a veteményesben
- Gyűjtsd Te is az esővizet!
- Csalánlé készítése
- Védekezz fahamuval!
- Ritkítás, egyelés
- Vakondok a biokertben
- Puszpángveszély
- Levéltetvek
- Csalánról