Zöldellő vetélkedő, avagy a teremtett világ szemlélésére szóló hívás – nem csak gyerekeknek

Nyomtatóbarát változat
.
Zöldellő vetélkedő, avagy a teremtett világ szemlélésére szóló hívás – nem csak gyerekeknek
.

Zöldellő néven a Veszprémi Főegyházmegye és a Csalán Egyesület egy, a tanév végéig tartó vetélkedőt hirdetett meg negyedik osztályos általános iskolás tanulók számára. A teremtett világ megismerésére irányuló, izgalmas vetélkedőn 4 fős csapatokban nevezhettek a gyermekek. A legügyesebb hat csapat nyáron együtt fedezheti fel a teremtett világ titkait egy egyhetes, ingyenes nyári táborozáson.

teremtést” mondani többet jelent, mint természetet mondani, mert a teremtés Isten szeretettervére utal, melyben minden teremtménynek értelme és értéke van. … a teremtés csak olyan ajándékként érthető, amely mindenek Atyjának nyitott kezéből származik” - fogalmaz Ferenc pápa Laudato sí' kezdetű enciklikájában. /LS 76/ „Isten írt egy csodaszép könyvet, melynek betűi a világban élő tömérdek teremtmény.” /LS 85/ Arra hív minket, hogy olvassuk ezt a könyvet, ismerjük meg a betűit, bogozzuk ki mondatait, mert „Aki felismeri, hogy minden teremtmény saját létezésének himnuszát énekli, az boldogan él Isten szeretetében és reményben”/LS 85/

A vetélkedőben a gyerekek életkoruknak megfelelő játékos feladatok megoldására kaptak meghívást, hogy elkezdjenek ismerkedni Isten teremtett világában megmutatkozó ajándékával, annak a csodaszép könyvnek a betűivel, a betűk közé rejtett csodákkal. Ehhez bizony szükséges nyitottságuk, kreativitásuk és együttműködési szándékuk mind a többi csapattaggal, mind a támogató pedagógusokkal szülőkkel.

A kreativitás már rögtön a csapat elnevezésében megmutatkozott, mint pl.: „Éretlen csipkebogyók”, „Zöldikék” vagy „Őrangyalok”. A „Sünök” indulója pedig így kezdődik: “Talpra Sünök, hí a Zöld! Itt az idő, vár a völgy!”

A nyitottságra és együttműködésre vonatkozó tanúságtételként a gyerekek a feladatokon keresztül , mi felnőttek pedig Ferenc pápa szavaival kaptunk meghívást arra, hogy „minden dolgon keresztül felfedezzünk egyfajta tanítást, amelyet Isten közölni akar velünk, mert a teremtés szemlélése a hívő számára egyúttal egy üzenet meghallgatása” /LS 85/

Így kerülhetett a feladatok közé többek között a csipkebogyó szedés és szörp készítés, mely egyre kevesebbeket mozgat már meg ugyan, de a lelkes és kitartó gyermekek még erre is nyitottak voltak. Külön öröm volt olvasni, hogy a Zöldikék csapat tagjai név szerint vállalták véleményüket arról, hogy mennyire ízlett a saját készítésű szörpjük, sőt amíg állni hagyták a bogyókat, táncoltak is egyet, nyilvánvalóvá téve a feladattal járó öröm jelenlétét.

A teremtést hogyan is szemlélhetnénk a szobánkból? Hogyan is tehetnénk meg ehhez az első lépéseket, minthogy kirándulunk egyet és gyönyörkörünk a körülöttünk lévő erdőben vagy a felettünk lévő csillagokban? Nos, az első forduló során erre is alkalmuk volt a gyermekeknek. Még az esős, havas idő sem tántorította el őket!

Mivel ezen forduló feladatainak elvégzése karácsony tájékára esett, nem maradhatott ki Jézus születésének ünnepe sem a vetélkedőből. Ilyentájt valahogy máshogy tekintünk fel a csillagos égre, melyet a beküldött fotók és a gyermekek által leírt érzelmek, gondolatok is ezt bizonyítják: „Amikor felnéztem a csillagos égre, szívmelengető érzés fogott el. Mert a csillagok olyan gyönyörűek, de egyben titokzatosak is. Ezért nagy csodálattal nézek fel rájuk- írta az Erdőjáró Négyes csapat egyik tagja. A Sünök közül pedig így: „Talán a csillagok, amiket az égen látok, már akkor is megvoltak, amikor Jézus született. Ha Mária, József és a bölcsek felnéztek az égre, talán ugyanazt látták, mint én.” Az Éretlen Csipkebogyók csapata is kitartó volt a sok gyönyörködésben: “Elcsendesedtünk, pár percig így fürkésztük az eget, majd egymásnak mutogattuk a szebbnél szebb csillagokat. A végére már elzsibbadt a nyakunk :)”

Jézus születésével a teremtett világ reményt kap, új életének első pillanatait éli. Ezt feldolgozván a karácsonyi történet is feldolgozásra került. Az egyik legkedvesebb írás a „Gymnastic Girls” csapatának tollából született:

Megváltó születik

Három pásztor a mezőn őrizte a nyájat. Egyszer csak egy csillagra lettek figyelmesek. Az egyik azt mondta: - Barátaim! Nekem tűnik úgy, hogy ez a csillag mozog?

Mondta a másik: - Szerintem is mozog!

Mondja akkor a harmadik: - Akkor mire várunk? Kövessük! Így el is indultak a pásztorok. Amikor odaértek, illedelmesen bekopogtak az istállóba.

- Van bent valaki? – kérdezi a pásztor Ekkor Szent József nyitott ajtót és meg is kérdezte:

- Jó napot! Eltévedtek? - Nem, mi nem tévedtünk el, csak a kis Jézushoz jöttünk.

- Akkor gyertek be, jó helyen jártok. Be is mentek a pásztorok és át is nyújtották az ajándékukat. Hamarosan megérkezett a három király is. Mikor meglátták a rongyos istállót, akkor elcsodálkoztak. Egy megváltónak nem palotában kellene születnie? De nem a szemüknek hittek, hanem a csillagnak. Be is kopogtak, Szent József nyitott ajtót. Kezdték a királyok:

- Jó napot, a kis Jézushoz jöttünk.

- Akkor gyertek be! – mondta Szent József. A három király is átadta ajándékát. Összegyűltek az emberek, hogy együtt énekeljenek a jászolban fekvő kis Jézus tiszteletére. Az összes szív egyszerre dobogott. Mindenki teljes szívéből örült a születésének, öröm járta át az estét. Jézus felnőtt és elkezdte jó útra terelni az embereket. Később az emberi bűnök miatt keresztre feszítették, majd harmadnapra feltámadt.”