A készenlét vége

hír a(z) kategóriában
Nyomtatóbarát változat
.
készenléti elosztó
Fotós: 
Csalán fotó
.

A készenléti áramfogyasztás nagyságrendjére és a standby üzemmód csökkentésének fontosságára, lehetőségeire hívja fel a figyelmet a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület. Magyar kutatók becslése szerint a hazai háztartások éves energiafogyasztásának átlagosan 8 százalékát adja a készenléti üzemmód. Ezek kiküszöbölésével 266 tonnával csökkenthetjük Magyarország éves széndioxid- kibocsátást. Ezzel is teszünk valamit az éghajlatváltozás mérsékléséért és még pénztárcánkat is kíméljük.

A kényelem mindenek felett? A fotelből távirányítót lóbálva mozgatjuk kedvünk szerint a dolgokat – TV-t, hifit, DVD lejátszót, számítógépet. Sokan tán már nem is emlékeznek rá, hogy milyen bekapcsolni a TV-t igazán, gombbal, úgy, hogy az az áramfelvételt a gomb bekapcsolása után kezdi meg. Ilyenkor nincs világító kis piros (vagy más színű) lámpa, mely jelzi nekünk, hogy a készülék folyamatosan áram alatt van úgynevezett készenléti (standby) üzemmódban. Azt hihetnénk, hogy ilyenkor nem történik áramfelvétel, de ez nem így van. A berendezések ebben az állapotban is fogyasztanak, és mint tudjuk, sok kicsi sokra megy.

„A Budapesten látható Zöld Pont – Élhető város a Millenárison kiállítás (amely még 2009. december 30-ig látogatható) egyik témája a pazarló készenléti üzemmód tudatosítása. Az interaktív installáció segítségével megtudhatjuk például, hogy egy számítógép standby üzemmódban évente 140 KWh, egy DVD lejátszó 87 KWh áramot fogyaszt. Ez az érték a TV estében 60, a Hifi esetében 100 KWh/év. Ez egy átlagos háztartásban évente 387 KWh fölösleges fogyasztást okoz. Ennyi árammal egy energiahatékony mosógép 2 évig üzemel*” - – nyilatkozta Kiss Renáta, a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület programvezetője.

Mit tehetünk mi egyéni szinten? „A legegyszerűbb, ha az elektromos készüléket kihúzzuk a fali csatlakozóból, vagy nemcsak a távirányítót, hanem a kikapcsoló gombot is megnyomjuk. Egyszerű megoldás az is, ha kapcsolható elosztóra kötjük az egyszerre használt készülékeket (pl. szórakoztató elektronika, vagy számítástechnikai csoport), és ekkor is egy mozdulattal áramtalaníthatjuk, illetve áram alá helyezhetjük a berendezéseket” – tette hozzá a Csalán Egyesület programvezetője.

Sok országban már rutinszerűen alkalmazzák az ún. stand-by killereket (készenléti üzemmód ölő berendezéseket). Ezek - a pl. távirányító segítségével kapcsolható elosztók - érzékelik a televízió vagy a hifi-készülék távirányítójából származó jelet, és a kikapcsolást követően áramtalanítják a berendezést. A számítógépekhez gyártott típusok az USB porton keresztül ismerik fel a kikapcsolást, és áramtalanítják a kapcsolódó fogyasztókat is (magát a PC-t, nyomtatót, képernyőt).

Magyar kutatók becslése szerint a hazai háztartások éves energiafogyasztásának átlagosan 8 százalékát adja a standby üzemmód. Ezek kiküszöbölésével évente mintegy 815 GWh energiát takaríthatnánk meg, amivel 266 tonnával csökkenthetnénk az éves széndioxid- kibocsátást És ha sikerül a széndioxid kibocsátásunkat csökkentenünk, tettünk valamit az éghajlatváltozás mérsékléséért és még a pénztárcánkat is kíméljük.

Kvízkérdések

Van kedve játszani? Válaszoljon az alábbi kérdésekre és nyílt levelezőlapon vagy emailben küldje vissza címünkre (Csalán Egyesület, 8201 Veszprém, Pf. 222., vagy csalan [at] csalan [dot] hu) 2009. október 31-ig! A helyesen válaszolók közül hárman elosztóval ellátott kapcsolót nyernek.

1. Mit tehetünk egyéni szinten a készenléti áramfogyasztás csökkentése érdekében?

2. Mekkora egy átlagos számítógép éves készenléti fogyasztása?

3. Mennyivel lenne csökkenthető az ország éves széndioxid kibocsátása, ha megszüntetnénk a készenléti üzemmódot?

A kérdésekre a fenti cikkben megtalálja a választ. Várjuk a megfejtéseket!

Előző kvízeink megfejtői közül Szolgay Mária, Kulicsné Baráth Valéria és Erdélyi Gyula

Al Gore: Kellemetlen igazság című DVD-jét nyerték. Kuti Imre, Kovács Lászlóné, Lomen Péter pedig szigetelőgép kölcsönzésre szereztek jogot. A nyerteseknek gratulálunk. A DVD-t postán juttatjuk el, a szigetelőgép kölcsönzés ügyében kérjük keressék a Csalán Egyesületet a 88/578390-es telefonszámon.

* 4 személyes háztartás kikalkulált éves fogyasztása: 170 kWh Candy GO Y 105 esetén, forrás internet