Augusztusi Ökovásár a Színházkertben
Ahogy azt láthatod, vidám hangulatban zajlott a XII. Ökovásár sajtótájékoztatója. A jövő szombati vásári forgatagban a család minden tagja megtalálja a neki való programot. Lesz családfőknek való borkostolás, aprónépnek ügyességi játékok, s míg a Család apraja-nagyja hasznosan tölti a szabadidőt, a háziasszonyok kosárba gyűjthetik a télire való javakat.
Ismét Ökovásár, immáron tizenkettedik alkalommal! A bio- és helyi termelőket, valamint kézműveseket felvonultató rendezvény azonban a szokottnál egy hónappal korábban: 2012. augusztus 25-én kerül megrendezésre, s hogy legyen benne még egy csavar, idén a Színházkertbe várja a vásári forgatagba igyekvőket a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület.
„Az időpont és helyszín változott, de ezen kívül minden a már megszokott színvonalon és
színességben, a Csalántól méltán elvárt profizmussal kerül megrendezésre. A helyi termékek népszerűsítésének színterén a kiállítók száma egyre gyarapszik, így bízunk benne, az idei betakarítási szezon végének küszöbén is ugyanolyan termelői és kézműves felhozatallal rukkolhatunk elő, mint ahogy az tavaly megadatott. – mondta el a sajtótájékoztató alkalmával Dr. Szalay Tímea elnök.
„Az idei Ökovásár kulturális tekintetben is a már megszokott jó hangulatot kívánja megteremteni. A reggeli megnyitót követően néptáncosok jókedve, népdal, tánclépések ritmusa és ifjú mesemondónk, Narancsik Jancsi tölti be a Színházkertet. Az eligazodást segíti majd a népszerű vásárbemutató, amely során a kiállítók titkai is kiderülnek. A nap folyamán kétszer lesz tombolahúzás– egy délelőtt, egy délután -, melyek nyereményeit a vásárban kiállítók portékáiból válogatjuk össze. Az Ökovásár zárásaként pedig Kóka Rozália mesemondót láthatjuk színpadon, aki a bukovinai székelyek tréfás, pajkos és sokszor könnyfakasztóan kedves meséit hozza el a hallgatóságnak.” – tudtuk meg Ring Júlia kommunikációs munkatárs programismertetéséből
Ami újdonság, hogy a délutáni órákban a helyi termékek előállításának, forgalmazásának lehetőségeiről, a vegyszermentes házi tartósításról, növénytársításokról, élelmiszerbiztonságról és más, témához kapcsolódó szakmai kérdésekről hallhatunk magas színvonalú, szakértő előadásokat az érdeklődő hallgatóság ismereteinek bővítése és azok mélyítése céljából.
„Sokan kérdezték, miért hoztuk előrébb a programot. Részben azt gondoltuk, hogy megér egy próbát, hogy – többek felvetésére - még nyári szünet idejére tegyük ezt a rendezvényt, másrészt az Ökovásár finanszírozása ebben az évben az augusztusi időpontot tette lehetővé. Reméljük, hogy a kísérlet sikeres lesz, és így a korábbi évekhez hasonló, nagyszámú érdeklődőre számíthatunk.” – tette hozzá az Csalán Egyesület elnöke
Készítsük tehát kosarunkat és véssük be a naptárba augusztus utolsó szombatjának kiemelkedő veszprémi eseményét, a XII. Ökovásárt. Az augusztus 25-i, Színházkerti forgatag pirkadattól alkonyatig tartó öko-, gasztro - és kulturális pezsgést visz a nyár utolsó napjaiba.
Pirkadattól alkonyatig mindenkit várunk szeretettel!
A rendezvény plakátját itt megnézheted.
Hangolódj rá az idei vásárra tavaly készült fotóink nézegetésével.
A projekt az MNVH Elnökségének értékelése alapján a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító hatósága jóváhagyásával valósul meg.
1% - Köszönjük!
Köszönjük, hogy ránk gondoltál 1%-od felajánlásakor. Ez nekünk 134.000 Ft-ot jelentett 2020-ban, melyet éghajlatbarát megoldások átadására fordítottunk.
1% felajánlás
Adód 1%-ával hozzájárulhatsz egyik legnépszerűbb kiadványunk a
B, mint befőzés - ez csak természetes!
újra kiadásához!
Amint megjelenik, kérd tőlünk a Te példányodat!
A felajánlásodat ez úton is köszönjük!
Adószámunk: 18925238-1-19
Belépés
- Aktuális
- Tarts velünk!
- Helyit?
- Tőlük vásárolhatsz
- Bagyura Ferenc
- Biogold Natur Kft.
- Boroszlán Kertészet
- Bésán János
- Böjte Tiborné
- Csíki Zsolt
- Frank János
- Frecot Emese
- Gusztos Sándor
- Heinbach Szilvia
- Ivácson Attila
- Kovácsné Hajni
- Kun Lászlóné
- Lang Zsusska
- Legeza József
- Lukacsics Mónika - Pinky
- Molnár Mária Szoc.szöv.
- Rajhonáné Falvassy Dóra
- Somodi Edit
- Szabó Bálint
- Szent Kinga Éléstára
- Sárkány Zsuzsa
- Takács Ferenc
- Rákos Margit
- Volf Tibor
- Polgárné Erika
- Kéri Márta
- Recepttár
- Mitől helyi?
- Miért vegyek helyit?
- Vásároljunk közösségben!
- Tőlük vásárolhatsz
- Ötletek
- Zöld tippek
- Környezeti nevelés
- Biokerti tippek
- Tervezd meg Te is a kerted!
- Nevelj Te is palántát!
- Alakíts ki vetésforgót!
- Jó és rossz szomszédok
- Ágyások kialakítása
- Ásás helyett
- Vetési tippek
- Előveteményezhetsz
- A lemosó permetezésről
- Készíts komposztot!
- Hogyan ültesd a bogyósokat?
- A talajtakarásról
- Sárgalapot a kártevőknek!
- El a csigákkal!
- A kerti utakért
- Lyukas levelek ellen
- Védőnövények a veteményesben
- Gyűjtsd Te is az esővizet!
- Csalánlé készítése
- Védekezz fahamuval!
- Ritkítás, egyelés
- Vakondok a biokertben
- Puszpángveszély
- Levéltetvek
- Csalánról




