Hírek - Archívum

Oktatással a fogyasztók védelméért

2010. szeptember 22.
.
Fogyasztóvédelmi képzés
.

Mert milyen jó is tudni, hogy mit követelhetünk meg az üzlettől, ha úgy érezzük, sérelem ért bennünket, segíteni másokat, hogy merre induljanak el segítségért, vagy vállalkozóként tisztában lenni azzal, hogy milyen előírásoknak kell megfelelnünk, hogy vásárló- és ügyfélbarátak legyünk.

Azt hallottam én a téren, Ökovásár jövő héten!

2010. szeptember 17.
.
Bio- és helyi termékek vására
.

Az eddigi éveket felülmúló, programokban, látvány-, áru- és programkínálatban gazdag vásári forgatagra számíthatnak mindazok, akik ellátogatnak szeptember 25-én az Óváros térre a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület nagysikerű programjára, a X. Ökovásárra.

Fogyasztóvédelmi képzés

2010. szeptember 7.
.
Fogyasztóvédelem - Vásárlók könyve
.

A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület fogyasztóvédelmi programjának keretében 2010. szeptember 16-18-a között Fogyasztóvédelmi alapismeretek témájú 20 órás akkreditált képzést tart, amelynek végén – sikeres vizsga esetén – tanúsítványt adunk.

Jubiláló Ökovásár

2010. augusztus 26.
.
Bio- és helyi termelők vására
.

Már csak egyetlen hónap és újra itt a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület szervezésében megvalósuló egészséges élelmiszerek, helyi értékek vására, az Ökovásár! Ahogy az minden évben lenni szokott, most is szeptember hónap harmadik szombatján kerül megrendezésre Veszprémben, az Óváros téren. Immáron tizedik alkalommal!

Virágzik az önkéntesség hazánkban és ehhez Veszprém megye is hozzájárul

2010. augusztus 26.
.
Fogadj Te is önkéntest! Önkéntes Centrum
.

Mostantól szervezett formában is lehetősége nyílik az érdeklődőknek önkéntességre. Már működik a Veszprém Megyei Önkéntes Centrum, melyet a Csalán Egyesület koordinál.

Kiállítókat várunk! – a X. Ökovásár következik!

2010. augusztus 17.
.
Kiállítókat várunk! – a X. Ökovásár következik!
.

Emlékszel, tavaly milyen sokan voltunk!? Bízunk benne, az idei év szeptember hónapjának harmadik hétvégéjét is jó kedvében találjuk, és az őszi időjárás ismét keblére ölel minket, hogy minél többen ellátogathassanak hozzánk Veszprémbe, az Óváros térre.

Már futnak a növények...

2010. augusztus 17.
.
Már futnak a növények...
.

A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület által tavaly meghirdetett Zöld-Homlokzat Programra pályázók lakótömbjeinek tövében lassan, de biztosan futásnak indulnak a zöld növények.

Biomassza – valóban ez a jövő energiaforrása?

2010. augusztus 17.
.
Biomassza – valóban ez a jövő energiaforrása?
.

Mindenütt sárguló repcemezők, pellettkazánok, biodiezel, energiafű. Szép remények az egyre fokozódó energiapiacon. De vajon fedezhető-e az évi 12 milliárd tonnányi olajra átszámított energiaigényünk akár 10%-ban is a szántóföldeken megtermelt növényekből, az erdők kitermeléséből, szerves hulladékaink hasznosításából? A Föld szárazföldjének 20%-án van még természetesnek többé-kevésbé mondható növényfelület. Ebből veszünk el még? Vagy az élelmiszert adó területből? Esetleg a ruhát biztosító földterületet csökkentenénk? Vagy csak kapunk fűhöz-fához, hogy kényelmünk színvonaláért mindent felégetve energiát nyerjünk?

Komoly szakmai érdeklődés kíséri

2010. augusztus 2.
.
Fogyasztóvédelem
.

Komoly szakmai érdeklődés mellett zajlott le a Csalán Egyesület fogyasztóvédelmi programjának részét képező Szakmai Konzultációs fórum 2010. május 26-án, melynek ő témája a nem tipikus kereskedelmi formák fogyasztóvédelmi kérdései voltak.

Globális kihívások, helyi válaszok

2010. július 27.
.
Éghajlatvédelem
.

A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület reprezentatív közvéleménykutatás eredményeképpen szembesült azzal a ténnyel, hogy Veszprém megye lakossága globális szinten fontos problémának látja az éghajlatváltozást, azonban ennek hatását saját életvitelére csak minden negyedik válaszadó valószínűsíti. A megkérdezettek saját felelőségüket a kérdésben nagyon mérsékeltnek tartják, holott 84%-uk szerint az éghajlatváltozás mérsékléséért az emberiség tehet valamit.